Szálláshelyek - Budapest

Nevezetességek Budapest környékén

Közlekedési Múzeum - Budapest

3.8 km távolságra Budapest belvárosától.

A Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum egyesülésével jött létre a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, amely Budapesten a Városliget szélén található, a Hungária körút és az Ajtósi Dürer sor közelében. Állandó kiállításai közé tartozik a vasúttörténeti kiállítás, a hajózástörténeti kiállítás, az autós kiállítás, a motorkerékpártörténeti kiállítás, a repüléstörténeti kiállítás, a városi közlekedés kiállítás, a fogatott jármű kiállítás, a kerékpár kiállítás és a hírességek csarnoka, de a főépületben váltható kombinált jeggyel megtekinthető a repüléstörténeti és űrhajózási kiállítás is, valamint a Lágymányosi-híd budai lábánál található műszaki tanulmánytárak. A kiállítások hétfő kivételével minden nap látogathatók, délelőtt 10 órától március végétől október végéig hétközben 17, hétvégén 18 óráig, november elejétől március végéig pedig héközben 16, hétvégén 17 óráig. A múzeum adattára és archívuma, valamint könyvtára az augusztus hónap kivételével keddtől csütörtökig, 9-16 óra között látogatható. A múzeum tömegközlekedéssel 1-es villamossal (Ajtósi Dürer sor megálló), avagy 70, 72, 74-es trolibusszal közelíthető meg. Látnivalók a környéken: Csónakázó-tó Széchenyi fürdő Műjégpálya Vajdahunyad Vára Nagycirkusz Vidámpark Műcsarnok Szépművészeti Múzeum Hősök tere

Szálláshelyek a látnivaló közelében

Város: Budapest
Dominik Pension

Dominik Pension A város központjának közelében, a 7-es busz vonalán, a Városliget és a Sportaréna szomszédságában található a Cházár András utca, amely épületeivel az igazi villa-negyedet idézi. A Dominik Panzió 37 szobája a 19. században épült Domonkos templom mellett, egykori egyházi épületben lett kialakítva, egyszerűen, de stílusosan.
3.4 km távolságra Budapest belvárosától, 0.7 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 6007 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Dominik Pension

Royal Park Boutique Hotel A Royal Park Boutique Hotel újonnan megnyílt szállodaként várja vendégeit Budapesten, a Keleti Pályaudvarral szemben, kiváló közlekedési lehetőségeket, légkondicionált vendégszobákat, éttermet és kávézót kínálva számos fővárosi látványosság közelében.
2.7 km távolságra Budapest belvárosától, 1.3 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 23410 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Royal Park Boutique Hotel

Szonyi Garden Hotel Pest A Szőnyi Garden Hotel Pest Budapest egyik legszebb kerületében, a zöldövezetéről ismert Zuglóban helyezkedik el. A szálloda 42 szobával várja vendégeit, ezek pótágyakkal együtt akár 90 személyt is fogadni tud egyszerre.
4.9 km távolságra Budapest belvárosától, 1.4 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 19098 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Szonyi Garden Hotel Pest

Hotel Ibis Budapest Heroes Square A háromcsillagos, 139 légkondicionált szobával rendelkező Ibis Budapest Heroes Square (egykori Hotel Liget) kiváló szálláslehetőséget kínál Budapest zöld szívében, a Városligetben, 10 percre a belvárostól, turisztikai látványosságok közvetlen közelében.
2.8 km távolságra Budapest belvárosától, 1.4 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 14068 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Ibis Budapest Heroes Square
Város: Budapest
Hotel Benczúr

Hotel Benczúr A Hotel Benczúr Budapest belvárosában, a világörökség részét képező Andrássy úttal párhuzamosan fekvő Benczúr utcában, könnyen megközelíthető helyen, mégis a város zajától elzárva, elegáns környezetben várja kedves vendégeit.
2.6 km távolságra Budapest belvárosától, 1.4 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 13553 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Benczúr
Város: Budapest
Happy Hotel

Happy Hotel A Hotel Happy a Budapesti Vásárközpont szomszédságában várja kedves vendégeit 2003 óta. A szálloda a belvárosból nagyon könnyen megközelíthető akár autó akár tömegközlekedési eszközök segítségével.
5.2 km távolságra Budapest belvárosától, 1.8 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 15093 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Happy Hotel
Város: Budapest
Atlantic Hotel

Atlantic Hotel Az Atlantic Hotel a pesti belvárosban található, 2005 szeptemberétől várja vendégeit. A város szívében is kellemes, nyugalmas környezetet biztosít a belső átriumos kialakítás, amely a szálloda belsejébe egész nap természetes fényt tükröz.
2.4 km távolságra Budapest belvárosától, 2 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 11619 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Atlantic Hotel
Város: Budapest
Hotel Green

Hotel Green Budapest kiemelt központjában, a Stadionoknál található a város legújabb business és konferenciaszállodája, a Green Hotel. A szálloda hangulatosan kialakított szobáival, nagyobb létszámú és szűk körű rendezvényekre egyaránt alkalmas konferenciatermekkel áll a vendégek rendelkezésére.
5 km távolságra Budapest belvárosától, 2 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 14400 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Green
Város: Budapest
Centrál Green Hotel

Centrál Green Hotel A Centrál Green Hotel a belvárosban, a Kodály Körönd metrómegállótól 50 méterre, 2006-ban nyilt első osztályú szálláshely. A csendes, nyugodt, központi fekvésű panzió könnyen felveszi a versenyt kényelem terén a legjobb szállodákkal, nyugalom terén a falusi fogadókkal. Félúton a Váci utca és a Hősök tere között kevés jobb elhelyezkedésű szállást talál az, aki egy lazításra alkalmas helyen, de mindenhez közel akar lakni.
2 km távolságra Budapest belvárosától, 2 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 12321 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Centrál Green Hotel
Város: Budapest
City Hotel Unió

City Hotel Unió A háromcsillagos City Hotel Unió Budapest szívében, a város üzleti és bevásárló negyedében helyezkedik el, az Erzsébet körúttól egy perce található. Kényelmes sétával 5-15 percen belül elérhető az Operaház, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Hősök tere, a Szépművészeti Múzeum, a Terror Háza Múzeum és még számos csodálatos épület és látványosság.
1.5 km távolságra Budapest belvárosától, 2.3 km távolságra a látnivalótól (Közlekedési Múzeum - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 11089 Forinttól!


További részletek a szállodáról: City Hotel Unió

Szálloda keresése Budapest városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: