Szálláshelyek - Budapest

Nevezetességek Budapest környékén

Mátyás-templom - Budapest

1.9 km távolságra Budapest belvárosától.

A Mátyás-templom Budapest első kerületében, a Várdombon található, a Szentháromság téren. A Budavári Nagyboldogasszony-templom, illetve Budavári Koronázó Főtemplom néven is ismert műemlék templom helyén a hagyomány szerint Szent István király alapított először templomot 1015-ben. Ennek helyére épült aztán fel a mai háromhajós bazilika a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején, 1255 és 1269 között. Az 1370-es években Nagy Lajos Király gótikus csarnoktemplommá alakíttatta át. A templom délnyugati harangtornya Mátyás király uralkodása alatt, 1470-re készült el. A török hódoltság idején mecsetté alakították át, majd Buda visszafoglalása után barokk stílusban került helyreállításra. A XIX. században I. Ferenc József határozata alapján nagyarányú újjáépítésre került sor, ezt tükrözi az épület mai arculata – és ekkor lett koronázó főtemplom. A templom hétköznap délelőtt 9 és délután 5 óra között, szombaton csak délig, vasárnap pedig délután 1 és 5 óra között az idegenforgalom számára is látogatható, egyéb időpontokban gyakoriak a koncertek. Látnivalók a Mátyás-templom közelében: Halászbástya Szentháromság tér Királyi Vár Budavári Sikló

Szálláshelyek a látnivaló közelében

Város: Budapest
Hotel Carlton Budapest

Hotel Carlton Budapest A Lánchíd közvetlen közelében, a Halászbástya tövében található az egyedi fekvésű Carlton Szálloda. Központi, mégis csendes helyen, családias hangulattal és modern felszereltséggel várja vendégeit - üzletembereket és turistákat egyaránt.
1.4 km távolságra Budapest belvárosától, 0.5 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 30897 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Carlton Budapest
Város: Budapest
Hotel Castle Garden

Hotel Castle Garden A Hotel Castle Garden Budapest első kerületében, a Budai Várnegyedbe vezető Bécsi kapu közvetlen közelében, a Várfal tőszomszédságában található. A szálloda fekvése egyszerre biztosítja a turisztikai látványosságok közelségét, a nagyváros kereskedelmi és közlekedési csomópontjának nyüzsgését, valamint a kertvárosi mellékutcák csendjét.
2.5 km távolságra Budapest belvárosától, 0.6 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 15729 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Castle Garden
Város: Budapest
Hotel Charles

Hotel Charles A Hotel Charles a főváros budai oldalán, a Gellért-hegy mellett, a fő turista látványosságok közvetlen közelében várja vendégeit. Ideális elhelyezkedéséből adódóan Budapest nevezetességei akár gyalog (Citadella, Várnegyed), de tömegközlekedéssel is percek alatt megközelíthetők. A híres Váci utca és a pesti belváros mindössze két buszmegállónyira van, és a busz közvetlenül a szálloda mellett áll meg.
1.9 km távolságra Budapest belvárosától, 1.2 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 12796 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Charles
Város: Budapest
Prestige Hotel Budapest

Prestige Hotel Budapest
0.9 km távolságra Budapest belvárosától, 1.3 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 32020 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Prestige Hotel Budapest
Város: Budapest
Hotel Centrál Basilica

Hotel Centrál Basilica A Hotel Central Basilica, Budapest szívében, a Szent István Bazillika lábánál, műemléki környezetben, csendes sétálóövezetben várja mindazon városnéző és üzleti utazókat, akik a belvárosból, kitűnő közlekedéssel szeretnék Budapestet megismerni.
0.7 km távolságra Budapest belvárosától, 1.7 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 26528 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Centrál Basilica
Város: Budapest
Jagello Business Hotel

Jagello Business Hotel A kitűnő elhelyezkedésű Jagelló Hotel a budai üzleti negyedben található, az M1-es és M7-es autópályák közelében, a BAH csomópontnál, a Budapest World Trade Center és a MOM Park közelében, kedvező tömegközlekedési lehetőségeket és nyugodt környezetet kínálva vendégeinek.
3.1 km távolságra Budapest belvárosától, 1.8 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 12484 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Jagello Business Hotel
Város: Budapest
City Hostel Buda

City Hostel Buda
1.6 km távolságra Budapest belvárosától, 1.8 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


További részletek a szállodáról: City Hostel Buda
Város: Budapest
City Panzió Mátyás

City Panzió Mátyás A City Panzió Mátyás háromcsillagos szálloda Budapest belvárosában, az Erzsébet híd pesti oldalán, a híres Mátyás Pince Étterem feletti épületben.
0.1 km távolságra Budapest belvárosától, 1.9 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 11142 Forinttól!


További részletek a szállodáról: City Panzió Mátyás
Város: Budapest
Ring Hotel

Ring Hotel A City Hotel Ring barátságos háromcsillagos szálloda a főváros központjában, közel a Margitszigethez és a Nyugati Pályaudvarhoz. Kiválóan alkalmas mind turisták mind üzleti ügyben utazók számára, mert Budapest minden fontos helye könnyen elérhető: a közelben számtalan látványosság van (az Andrássy út, a Parlament, a Bazilika vagy a Hősök tere könnyen elérhető gyalog), az üzleti élet legmozgalmasabb központjai könnyen elérhetőek, de a nagyon jó tömegközlekedés (4-6-os villamos M3 metróvonal) azt is lehetővé teszi, hogy a vendégek a távolabbi kerületekbe egyszerűen és gyorsan kijussanak.
1.6 km távolságra Budapest belvárosától, 1.9 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 12733 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Ring Hotel
Város: Budapest
Pilvax Hotel

Pilvax Hotel A City Hotel Pilvax kényelmes és elegáns szobákat kínál kedves vendégeinek a főváros szívében, alig 50 méterre a híres Váci utcától, barátságos környezetben, egy csendes kis utcában. A szálloda kíválóan alkalmas városnéző túrák kiindulópontjaként, hiszen szinte minden fontos turistalátványosság rövid sétával elérhető, de ajánljuk üzleti ügyben utazók számára is, hiszen a város legfontosabb üzleti központjai is a közvetlen közelben találhatóak.
0.2 km távolságra Budapest belvárosától, 2 km távolságra a látnivalótól (Mátyás-templom - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 11142 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Pilvax Hotel

Szálloda keresése Budapest városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: