Szálláshelyek - Budapest

Nevezetességek Budapest környékén

Zsinagóga - Budapest

0.6 km távolságra Budapest belvárosától.

A Dohány utcai Zsinagóga a pesti belvárosban található, az Astoria és a Deák tér között, a kiskörúttól kissé keletre. A romantikus stílusú épület Európa legnagyobb zsinagógája, háromhajós csarnoktemplomában több mint háromezer ülőhely van. Az 1959-ben felavatott templom ma Budapest fontos vallási-, kulturális- és idegenforgalmi központja. A Zsinagóga mellett Zsidó Múzeum található, amely betekintést nyújt a történelmi hagyományokba és a mindennapi életbe. Vezetett túra is rendelkezésre áll, amely a temető- és emlékkerten is végighalad, érintve Raoul Wallenberg és a holokauszt áldozatainak emlékhelyét. Látnivalók a Zsinagógában és környékén Zsidó Múzeum Holokauszt Emlékhely Zsidó Mártírok Emlékműve Astoria Deák Ferenc tér

Szálláshelyek a látnivaló közelében

Város: Budapest
Pilvax Hotel

Pilvax Hotel A City Hotel Pilvax kényelmes és elegáns szobákat kínál kedves vendégeinek a főváros szívében, alig 50 méterre a híres Váci utcától, barátságos környezetben, egy csendes kis utcában. A szálloda kíválóan alkalmas városnéző túrák kiindulópontjaként, hiszen szinte minden fontos turistalátványosság rövid sétával elérhető, de ajánljuk üzleti ügyben utazók számára is, hiszen a város legfontosabb üzleti központjai is a közvetlen közelben találhatóak.
0.2 km távolságra Budapest belvárosától, 0.4 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 21210 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Pilvax Hotel

Hotel Ibis Budapest Centrum A Hotel Ibis Budapest Centrum Pest belvárosában található a híres Ráday utcában, a Nemzeti Múzeum szomszédságában, a Kálvin térnél. A Váci utca, a város üzleti és kulturális központja gyalogosan mindössze 5 perc sétát jelent, így ez ideális helyszín turisták és üzletemberek számára egyaránt.
0.8 km távolságra Budapest belvárosától, 0.7 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 26676 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Ibis Budapest Centrum

Continental Hotel Budapest Az újjászülető Continental Hotel Budapest Superior a múltat és jövőt, a hagyományos vendégszeretet és a XXI. század elvárásait ötvöző vendégközpontú gondolkodás új védjegye Budapest belvárosában, 2010 júniusától várja vendégeit.
1.3 km távolságra Budapest belvárosától, 0.7 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 32069 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Continental Hotel Budapest
Város: Budapest
City Panzió Mátyás

City Panzió Mátyás A City Panzió Mátyás háromcsillagos szálloda Budapest belvárosában, az Erzsébet híd pesti oldalán, a híres Mátyás Pince Étterem feletti épületben.
0.1 km távolságra Budapest belvárosától, 0.7 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 19796 Forinttól!


További részletek a szállodáról: City Panzió Mátyás

Hotel Ibis Budapest City A Hotel Ibis Budapest City (korábbi nevén Ibis Budapest Emke) a városközpontban található háromcsillagos szálloda; a közeli Blaha Lujza tértől jól megközelíthető az üzleti- és a bevásárló negyed, ezért a szálló tökéletes otthont nyújt üzletembereknek és turistáknak egyaránt.
1.5 km távolságra Budapest belvárosától, 0.9 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 20671 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Ibis Budapest City
Város: Budapest
City Hotel Unió

City Hotel Unió A háromcsillagos City Hotel Unió Budapest szívében, a város üzleti és bevásárló negyedében helyezkedik el, az Erzsébet körúttól egy perce található. Kényelmes sétával 5-15 percen belül elérhető az Operaház, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Hősök tere, a Szépművészeti Múzeum, a Terror Háza Múzeum és még számos csodálatos épület és látványosság.
1.5 km távolságra Budapest belvárosától, 1 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 16968 Forinttól!


További részletek a szállodáról: City Hotel Unió
Város: Budapest
Prestige Hotel Budapest

Prestige Hotel Budapest
0.9 km távolságra Budapest belvárosától, 1.1 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 47609 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Prestige Hotel Budapest
Város: Budapest
T62 Hotel

T62 Hotel
1.5 km távolságra Budapest belvárosától, 1.2 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 25109 Forinttól!


További részletek a szállodáról: T62 Hotel
Város: Budapest
Bo18 Hotel Superior

Bo18 Hotel Superior A Bo18 Hotel Budapest nyolcadik kerületében, a Corvin bevásárlóközpont és Corvin sétány kapujában található. A tömegközlekedéssel és személygépkocsival egyaránt egyszerűen megközelíthető szálloda elhelyezkedése biztosíték a csendes, zavartalan tartózkodásra, a nyüzsgő budapesti belváros közelében. A háromcsillagos szállodától egy perc sétára megannyi szórakozási, vásárlási, étkezési lehetőség és szórakozóhely várja kikapcsolódni vágyó vendégeket.
1.8 km távolságra Budapest belvárosától, 1.4 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 36264 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Bo18 Hotel Superior
Város: Budapest
Ring Hotel

Ring Hotel A City Hotel Ring barátságos háromcsillagos szálloda a főváros központjában, közel a Margitszigethez és a Nyugati Pályaudvarhoz. Kiválóan alkalmas mind turisták mind üzleti ügyben utazók számára, mert Budapest minden fontos helye könnyen elérhető: a közelben számtalan látványosság van (az Andrássy út, a Parlament, a Bazilika vagy a Hősök tere könnyen elérhető gyalog), az üzleti élet legmozgalmasabb központjai könnyen elérhetőek, de a nagyon jó tömegközlekedés (4-6-os villamos M3 metróvonal) azt is lehetővé teszi, hogy a vendégek a távolabbi kerületekbe egyszerűen és gyorsan kijussanak.
1.6 km távolságra Budapest belvárosától, 1.5 km távolságra a látnivalótól (Zsinagóga - Budapest).


Kétágyas szobák éjszakánként 19796 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Ring Hotel

Szálloda keresése Budapest városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: