Szálláshelyek - Budapest
Nevezetességek Budapest környékén
Szálloda keresés, budapesti szállások

Az egyes szálláshelyek szabad szobáit illetve egy adott időszakra érvényes árait az alábbi dátumválasztó segítségével ellenőrizheti. Kérjük írja be az érkezés és távozás napját, illetve válassza ki hogy milyen szobá(k)ra lesz szüksége majd kattintson a foglalás gombra.

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma:  

Szálláshelyek Budapest városában

Charles Szálló A Hotel Charles a főváros budai oldalán, a Gellért-hegy mellett, a fő turista látványosságok közvetlen közelében várja vendégeit. Ideális elhelyezkedéséből adódóan Budapest nevezetességei akár gyalog (Citadella, Várnegyed), de tömegközlekedéssel is percek alatt megközelíthetők. A híres Váci utca és a pesti belváros mindössze két buszmegállónyira van, és a busz közvetlenül a szálloda mellett áll meg.
2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Charles Szálló

Termál Szálló Margitsziget A világon először épült fővárosban gyógyszálloda: 1979-ben a Margitszigeti Termál Szálloda. 2001 óta teljesen felújított és kibővített szállodaként várja vendégeit a Margitsziget északi végén. Fürdője és gyógyrészlege emzetközi hírű színvonalon hasznosítja a szigeten található termálkutak vizét, különböz? mozgásszervi betegségeket kezelve azzal.
2.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19843 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Termál Szálló Margitsziget

Elite Stúdiók & Apartmanok Az Elite Stúdiók Budapest központjában, egy új épületben találhatóak, a Wesselényi utca elején, néhány lépésre a Dohány utcai Zsinagógától. A híres sétáló utca, a Váci utca, néhány perc séta az épülettől, az Astoria és Deák tér metrómegállók pedig 2-2 perc sétára találhatóak (a Deák téren minden metróvonal elérhető). A lakások központi fekvése miatt a legfontosabb turista látványosságok gyalog is megközelíthetőek. Budapest legjobb éttermei, legfontosabb áruházai, leghíresebb utcái, és leglátogatottabb szórakoztató központjai is mind könnyen elérhetőek a lakásoktól.
0.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13974 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Elite Stúdiók & Apartmanok

Ramada Resort Aquaworld A Ramada Resort Aquaworld Budapest négycsillagos, superior kategóriájú konferencia- és wellness-szállodája, amely szolgáltatásait tekintve egyedülálló a fővárosban. Vendégeit 309 szoba, lakosztály és apartman várja, közel 1000 fős konferenciaközpont, saját wellness- és fitness-részleg, szórakoztatóközpont, parkolóhelyek, valamint közvetlen átjárás Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkjába, az Aquaworld-be.
10.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15930 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ramada Resort Aquaworld

Gellért Szálló A Gellért Hegy lábánál, a Duna-part közvetlen közelében, festői környezetben fekvő négycsillagos Danubius Hotel Gellért Budapest egyik legismertebb patináns épületében található. A pesti belvárostól csak a szintén gyönyörű Szabadság-híd választja el. A híres Gellért Fürdőnek a szállodához közvetlenül kapcsolódó épületrész ad helyet - vendégeink az itt található nyitott és fedett uszodát, hullám- és termál fürdőt, valamint a napozóteraszt térítésmentesen használhatják.
0.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 42760 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Gellért Szálló

Continental Hotel Zara Az újjászülető Continental Hotel Zara Superior a múltat és jövőt, a hagyományos vendégszeretet és a XXI. század elvárásait ötvöző vendégközpontú gondolkodás új védjegye Budapest belvárosában, 2010 júniusától várja vendégeit.
1.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 24874 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Continental Hotel Zara

Burg Szálló A Burg Szálloda ablakaiból festői panoráma nyílik Budapestre. A főbejárat a Szentháromság térről nyílik. Kizárólag nemdohányzó szálloda.
1.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14840 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Burg Szálló

Kempinski Szálló A Hotel Kempinski Corvinus Budapest elsőként lett tagja Magyarországon a "The Leading Hotels of the World" szervezetnek. Az ötcsillagos szálloda 1992-ban épült, majd 2003-ban teljes felújítás után 366 vendégszobával és 31 lakosztállyal nyitotta meg újra kapuit. Luxusszállodaként a szobák berendezésével is igyekszik az üzletemberek igényeihez alkalmazkodni.
0.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 42542 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Kempinski Szálló

Astoria Szálló Budapest üzleti és kulturális életének központjában található a század eleji hangulatot idéző Hotel Astoria. Történelmet felelevenítő empire stílusú berendezése és műtárgyai különleges hangulatot és eleganciát teremtenek.
0.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15651 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Astoria Szálló

Guesthouse Agape Az Agape Apartmanház Budapest központjában, kiváló minőségben mégis elérhető árakon kínál szobákat és apartmanokat - a vendégek rövid sétával számos budapesti turistalátványosságot könnyen elérhetnek, de a nagyon jó környékbeli közlekedéssel egyszerűen eljutnak a város bármyelik pontjára.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10900 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Guesthouse Agape

Hotel Benczúr A Hotel Benczúr Budapest belvárosában, a világörökség részét képező Andrássy úttal párhuzamosan fekvő Benczúr utcában, könnyen megközelíthető helyen, mégis a város zajától elzárva, elegáns környezetben várja kedves vendégeit.
2.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12856 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Benczúr

Mercure Budapest City Center A Mercure Budapest City Center (korában Hotel Taverna) a főváros ötödik kerületében, a híres Váci utcában található, az üzleti élet központjában és a turisták kedvenc helyén. A teljesen felújított szálloda légkondicionált szobákkal, mélygarázzsal és konferencia-rendezési lehetőséggel várja vendégeit.
0.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 21520 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mercure Budapest City Center

Hotel Casa Sol Tökéletes elhelyezkedésével kiváló lehetőséget nyújt városnézésre az elegáns, négycsillagos Casa Sol Hotel, kiváló közlekedési lehetőséggel a belváros felé. Budapest legfontosabb látnivalói 2 kilométereses körzeten belül találhatóak, ez a közelség ideális választássá teszi városlátogató, bevásárló és üzleti utazók részére egyaránt.
2.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14533 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Casa Sol

Corinthia Grand Hotel Royal A Corinthia Hotel Budapest Magyarország ötcsillagos szállodái közül a legnagyobb és legkorszerűbb konferencia és kiállító központtal, valamint 414 luxus színvonalú szobával akár 2200 vendég számára is tökéletes helyszínt kínál rendkívüli társadalmi eseményekhez és konferenciákhoz egyaránt. Az újonnan megnyílt exkluzív Royal Spa teljes testi és lelki felüdülést ígér, kényeztető szolgáltatások és gyógykezelések széles skáláját kínálva vendégeinek.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 39127 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Corinthia Grand Hotel Royal

Cotton House Szálló A Cotton House Szálló a '20-as, '30-as évek luxus hangulatát idéző, korszerűen felszerelt szálláshely a pesti belváros szívében, amely az év minden napján szívesen látja vendégeit. A hírességek neveit viselő, korabeli bútorokkal berendezett, légkondicionált szobák kellemes kikapcsolódást nyújtanak a pihenni vágyóknak. A vendégek kényelmét szolgálja ezen kívül a Cotton Aqua Fitness terem, a Cotton Club Étterem, a Szivarterem, valamint az Orfeum terem.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13695 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Cotton House Szálló

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge Budapest szívében, a város üzleti és szórakoztató negyedében található a Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge. Executive emelet, teljes felszereltségű fitness és üzleti központ, beltéri úszómedence, étterem, bár és kávézó, kaszinó, valamint jól felszerelt konferenciatermek állnak az üzleti utazók és a turisták rendelkezésére.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 40894 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Danubius Hotel Erzsébet Gyalog is mindössze néhány percnyi távolságra Pest kereskedelmi-, pénzügyi-, kulturális- és pénzügyi központjaitól - itt helyezkedik el az Erzsébet City Center szálloda a belváros szívében. Közvetlen környezetében számos idegenforgalmi látványosság található.
0.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13862 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Danubius Hotel Erzsébet

Unió Hotel A háromcsillagos Hotel Unió Budapest szívében, a város üzleti és bevásárló negyedében helyezkedik el, az Erzsébet körúttól egy perce található. Kényelmes sétával 5-15 percen belül elérhető az Operaház, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Hősök tere, a Szépművészeti Múzeum, a Terror Háza Múzeum és még számos csodálatos épület és látványosság.
1.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15651 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Unió Hotel

Rege Szálló Budapest zöldövezetében, a Budai hegyek lábánál, a Budakeszi útról nyíló Pálos utcában épült az Europa Hotels Congress Center - Standard (Rege Hotel). A városközpont mindössze 10 perc alatt elérhető, az M1-M7-es autópálya pedig Törökbáling-Budakeszi felé rendkívül jól megközelíthető. Tömegközlekedéssel a Moszkva térr?l induló 22-es busszal közelíthető meg, a Dénes utcai megálló a szállodától 50 méterre található.
7.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 8943 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Rege Szálló

Mercure Korona Hotel A Hotel Mercure Korona a város szívében, a Nemzeti Múzeummal szemben található, a Duna-parttól pár percre; 424 hangszigetelt, légkondicionált szoba, étterem, bárok, tárgyalótermek, medence, szauna és parkolási lehetőség várja az üzleti utazókat és a turistákat.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 21240 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mercure Korona Hotel

City Panzió Mátyás A City Panzió Mátyás háromcsillagos szálloda Budapest belvárosában, az Erzsébet híd pesti oldalán, a híres Mátyás Pince Étterem feletti épületben.
0.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11640 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: City Panzió Mátyás

Lions Garden Hotel A négycsillagos Lion's Garden Hotel az Aréna Pláza, a Városligeti múzeumok, a Hősök tere és a Széchenyi Termál Fürdő közelében, századeleji hangulatot árasztó villanegyedben található. Az újonnan épült szálloda vendégeinek igényesen berendezett szobákat, kitűnő éttermet, konferenciatermeket és házon belüli wellness részleget kínál.Kizárólag nemdohányzó szálloda.
3.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22917 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Lions Garden Hotel

Boutique Hotel Carat Budapest új luxusszállodája, a Boutique Hotel Carat a történelmi belvárosban található, a Király utca sétálórészén. A négycsillagos szálloda központi fekvése és jó megközelíthetősége miatt üzletemberek és turisták számára egyaránt ideális lehet.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22358 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Boutique Hotel Carat

Hotel President A Hotel President Budapest belvárosának legújabb boutique szállodájaként négy- és ötcsillagos szobákkal és szolgáltatásokkal, elérhető árakon kínált luxussal és eleganciával várja vendégeit a Parlament és a Bazilika közelében.
1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22079 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel President

Hotel Castle Garden A Hotel Castle Garden Budapest első kerületében, a Budai Várnegyedbe vezető Bécsi kapu közvetlen közelében, a Várfal tőszomszédságában található. A szálloda fekvése egyszerre biztosítja a turisztikai látványosságok közelségét, a nagyváros kereskedelmi és közlekedési csomópontjának nyüzsgését, valamint a kertvárosi mellékutcák csendjét.
2.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 17887 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Castle Garden

Novotel Budapest Centrum Hotel A négycsillagos Novotel Budapest Centrum szálloda 227 légkondicionált szobával várja kedves vendégeit az egykori Palace Szálló modernizált és kibővített műemlék épületében.
1.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19564 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Novotel Budapest Centrum Hotel

Balassi Szálló A Gellért-hegyen, Buda zöldövezetében található a Balassi Vendégház, csodálatos kilátást kínálva, és mindössze 2 km-re a Várnegyedtől és a városközponttól. Csak nyáron üzemel, július 25 és szeptember 1 között.
1.5 km távolságra a központtól.



További részletek a szállodáról: Balassi Szálló

Grand Margitsziget Szálló Budapest szívében, de a csendes és nyugalmas Margit szigeten helyezkedik el a négycsillagos, patinás Danubius Grand Hotel, melynek szolgáltatásai hazai és külföldi vendégek körében is nagy népszer?ségnek örvendenek.
2.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19843 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Grand Margitsziget Szálló

Hotel Queen Mary A Hotel Queen Mary Budapest szívében, az Oktogon és a Blaha Lujza tér között, a nagykörút melletti csendes utcában helyezkedik el. A 2003-ban megnyílt szálloda a látnivalókban és szórakozóhelyekben bővelkedő környék mellett légkondicionált és zajizolált szobákkal, minőségi szolgáltatásokkal és otthonos hangulattal várja vendégeit.
1.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13974 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Queen Mary

Silver Hotel Budapest A Hotel Silver egyedi építészeti megoldás eredménye: a modern, légkondicionált szobákat és közösségi helyiségeket egy múlt századi polgári házban hozták létre emelet ráépítéssel, megőrizve annak építészeti stílusát. A háromcsillagos szálloda a város szívében található, így szinte része Budapest kulturális és szórakoztató negyedének.
1.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12297 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Silver Hotel Budapest

Judit Apartment House A Judit Apartment House a belvároshoz közeli részen, nyugodt és biztonságos környezetben, a Dunaparttól csupán két percre található. Tömegközlekedéssel és autóval egyaránt egyszerűen és könnyen megközelíthető.
2.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10341 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Judit Apartment House

Rubin Wellness és Konferenciaszálló A Rubin Wellness és Konferenciaszálló a főváros budai oldalán helyezkedik el, 15 percnyi távolságra a belvárostól és a Budai Vártól. 83 légkondicionált szobával, 1000 négyzetméteres saját belső árnyas kerttel, wellness és sportrészleggel, konferenciatermekkel várja vendégeit.


3.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 18166 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Rubin Wellness és Konferenciaszálló

Hotel Chesscom A Hotel Chesscom a városközpont és Ferihegyi reptér között található, mindössze 80 méterre a Kőbánya-Kispest metró állomástól, közlekedési szempontból kiváló helyen. A szálloda egész területén ingyenesen elérhető a vezeték nélküli Internet, és a vendégek számára ingyenes zárt parkolási lehetőség biztosított.
8.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 6288 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Chesscom

Atrium Fashion Hotel Az Atrium Hotel Budapest központjában várja kedves vendégeit, ahonnan a főváros turisztikai nevezetességei és üzleti központjain egyaránt könnyen elérhetőek, és kiváló tömegközlekedési kapcsolatok (metró, villamos, busz) vannak visznek külső kerület felé is.
1.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16853 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Atrium Fashion Hotel

Leslie Apartments A Leslie Apartments a Duna partjától mindössze pár perc sétára helyezkedik el, a város pesti oldalán, és légkondicionált stúdiókkal, zárt parkolóval és a közelben számos sportolási és szórakozási lehetőséggel várja vendégeit.
2.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10341 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Leslie Apartments

Ében Szálló A Hotel Ében zuhanyzós szobákkal, étteremmel és konferenciatermekkel várja vendégeit a Budapesti Vásárközpont közelében, a metró Örs Vezér téri végállomásánál.
7.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ében Szálló

Kálvin Apartmanok A Kalvin Apartments teljesen felszerelt, önellátó stúdió apartmanokat foglal magában, minden szobában ADSL Internet kapcsolattal. Budapest szívében, a Kálvin térnél találhatók, hosszabb és rövidebb időre is bérelhetők. A kiváló tömegközlekedésnek köszönhetően (3-as metró, 47-es és 49-es villamos, 9-es autóbusz) fővárosunk nevezetességei mindössze néhány perc alatt könnyedén elérhetők; a Váci utca és a Vásárcsarnok mintegy 10 perces séta, a Gellért Fürdő pedig 2 villamosmegálló. A környéken számtalan üzlet, kávézó, étterem (a szépen felújított Ráday utcában) és szórakozóhely található.
1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10900 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Kálvin Apartmanok

Zara Hotel A Hotel Zara a főváros szívében, a híres Váci utca mellett található, üzletek, éttermek, kávézók, bárok közvetlen közelében - de Budapest turisztikai nevezetességei is könnyen elérhetőek gyalog is.
0.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 24944 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Zara Hotel

Korda Villa Budapest exkluzív negyedében, zöldövezetben a tájvédelmi körzet határán helyezkedik el a klasszikus stílusban épült Hotel Villa Korda. A kiváló hegyvidéki levegő és a pihenőkert feledteti a város közelségét; belváros negyedóra alatt elérhető saját autóval, 30 perc alatt tömegközlekedéssel.
4.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 8943 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Korda Villa

Atlasz Hotel A Hotel Atlas háromcsillagos szálloda központi elhelyezkedésű: innen rövid idő alatt megközelíthető a történelmi városcentrum akár gyalog is, valamint aközelben megálló villamossal vagy metróval. A szálloda csoportos és egyéni vendégek számára is kényelmes szállást biztosít, légkondícionált szobákban.
2.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15092 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Atlasz Hotel

Expo Congress Hotel Az Expo Congress Hotel közvetlenül a Hungexpo (Budapesti Nemzetközi Vásár) főbejárata mellett helyezkedik el. A szálloda 160 Standard és Superior szobával rendelkezik, ezen kívöl étteremmel és bárral, konferencia rendezési lehetőségekkel, valamint wellness-részleggel várja vendégeit.
5.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19284 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Expo Congress Hotel

Alfa Hotel Fiesta Az Alfa Hotel Fiesta Budapest szívében, turisztikai látványosságok közvetlen közelében várja vendégeit, kényelmesen berendezett szobákkal és hagyományos magyar vendégszeretettel.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 17607 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Alfa Hotel Fiesta

Ring Hotel A City Hotel Ring barátságos háromcsillagos szálloda a főváros központjában, közel a Margitszigethez és a Nyugati Pályaudvarhoz. Kiválóan alkalmas mind turisták mind üzleti ügyben utazók számára, mert Budapest minden fontos helye könnyen elérhető: a közelben számtalan látványosság van (az Andrássy út, a Parlament, a Bazilika vagy a Hősök tere könnyen elérhető gyalog), az üzleti élet legmozgalmasabb központjai könnyen elérhetőek, de a nagyon jó tömegközlekedés (4-6-os villamos M3 metróvonal) azt is lehetővé teszi, hogy a vendégek a távolabbi kerületekbe egyszerűen és gyorsan kijussanak.
1.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10690 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ring Hotel

Hotel Tiliana A négycsillagos Tiliana Hotel a budai hegyek csendes zöldövezetében fekszik, 15 percre a belvárostól. A szálloda tágas szobákkal, étteremmel, konferencia rendezési lehetőségekkel, hatalmas parkkal, sportolási lehetőségekkel és zárt parkolóval várja vendégeit.
7.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11738 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Tiliana

Buda Castle Fashion Hotel A Buda Castle Hotel a várnegyed szívében, történelmi környezetbe ágyazott modern eleganciát, nyugalmat és kényelmet kínál vendégeinek. Nemdohányzó szálloda!
2.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 29345 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Buda Castle Fashion Hotel

Hotel Flamenco A Danubius Hotel Flamenco a Feneketlen-tó partján fekszik, kellemes budai zöldövezetben, csupán néhány buszmegállóra a belvárostól és a budai vártól. A négycsillagos szálloda hatalmas konferencia-rendezési kapacitással, színvonalas fitness-szolgáltatásokkal, valamint kényelmes szobákkal várja vendégeit.
1.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13695 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Flamenco

Hotel Palazzo Zichy A régi Budapestre kíváncsi vendégek átérezhetik a történelmi hangulatot egy belvárosi palotában, mely a híres magyar nemes, Gróf Zichy Nándor és családja lakhelyéül szolgált a 19. században. A Hotel Palazzo Zichy ma elegáns négycsillagos szálloda, mely a következő szolgáltatásokat kínálja vendégei részére: Lounge Bár ingyenes kávé, tea és ásványvízfogyasztással, fitnessterem, szauna, büféreggeli gazdag választékkal, melyet különleges üvegtet?s reggelizőteremben fogyaszthatnak a vendégek.
1.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22079 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Palazzo Zichy

King Apartments A King Apartments egy-, két- és háromszobás modern és elegáns apartmanjai egy új építésű épületben találhatóak a Király utcában, Budapest belvárosában. Az Operaház és az Andrássy út csak 2 perc távolság az apartmanoktól, az utca pedig telis-tele van éttermekkel, szórakozóhelyekkel. Az Internettel, klímával felszerelt lakások minősége családok és üzletemberek számára egyaránt ideális megoldás lehet nyaralásra vagy munkára.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13695 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: King Apartments

Professzor Vendégház A fővárosi Professzor Vendégház a Gellért Hegy lábánál található, a Budapesti Műszaki Egyetem szomszédságában. Közel van hozzá a Petőfi és a Szabadság híd, és rövid sétával könnyen elérhető a híres Váci sétálóutva, a Vásárcsarnok meg a Citadella.
1.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12577 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Professzor Vendégház

Hotel Swing City A Hotel Swing City Budapest szívében, a Nagykörúton található háromcsillagos szálloda, amely barátságos, családias légkörrel várja vendégeit. Tömegközlekedési eszközökkel kiválóan megközelíthető (4-6-os villamos, 3-as metró), így ideális kiindulópontként szolgálhat mind a szórakozni vágyó, mind a város nevezetességeit és a kulturális értékeket kedvelő és kereső vendégek részére.
1.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12577 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Swing City

Bed-Breakfast Hotel A Bed-Breakfast Hotel barátságos szálloda Budapest északi részén, kellemes kertvárosi környezetben található, elérhető áron ajánl othhonos szobákat, azoknak a vendégeknek akik nem szeretnének a szállásra túl sokat költeni.
7.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 9782 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Bed-Breakfast Hotel

Hélios Panzió A Helios Panzió Budapest zöldövezetében található, de közvetlen buszjára köti össze a belvárossal.
5.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 8943 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hélios Panzió

Alfa Art Hotel Kellemes, csendes, természetes környezetben, közvetlenül a Duna parton szeretettel várja vendégeit egy igényesen felújított szálloda, az Alfa Art Hotel Superior.
8.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19284 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Alfa Art Hotel

Hotel Pension Korall A Villa Korall Panzió a főváros budai oldalán, csendes zöldövezetben helyezkedik el, tömegközlekedéssel jól megközelíthető környéken.
4.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12018 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Pension Korall

Golden Park Hotel A Golden Park Hotel a pesti oldalon, a Keleti Pályaudvarral szemben, az üzleti élet központjában és a turista látványosságok közelében helyezkedik el.
2.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 23197 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Golden Park Hotel

Hotel President Exclusive Boutique A Hotel President Exclusive Boutique exkluzív szolgáltatásaival várja kedves vendégeit a belváros szívében. A szálló gyönyötűen berendezett Superior kategóriájú szobái a felsőbb emeleteken találhatóak.
1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 44437 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel President Exclusive Boutique

All-4U Apartments Az All-4U Apartmanok újonnan épült elegáns épületben várják vendégeiket Budapest belvárosában, számos étterem, üzlet, galéria és szórakozóhely közelében.
0.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11738 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: All-4U Apartments

Promenade City Hotel Budapest szívében, az elegáns és híres Váci utcában várja vendégeit a Hotel Promenade kényelmes elhelyezéssel, a közelben látnivalók sokaságával, vendéglőkkel, üzletekkel és hangulatos utcákkal meg terekkel.
0.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 18166 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Promenade City Hotel

Danubius Health Spa Resort Helia A Danubius Health Spa Resort Hélia négycsillagos szolgáltatásokkal vár felüdülni vágyókat, konferenciára érkezőket és turistákat egyaránt. A szálloda épülete a pesti Duna-parton helyezkedik el, szép kilátást nyújtva a Margitszigetre és a budai hegyekre.
2.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13695 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Danubius Health Spa Resort Helia

Hotel Omnibusz A háromcsillagos Hotel Omnibusz Budapesten öt metrómegállóra található a városközponttól, Budapest egyik legnagyobb parkja, a Népliget mellett.
5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Omnibusz

Danubius Hotel Arena A Danubius Hotel Aréna (egykori Hotel Stadion) szlogenje: "A magyar sport szövetségese", is tükrözi az iránti elkötelezettségét, hogy tökéletes elszállásolást nyújtson sportesemények, kongresszusok vagy kiállítások résztvevőinek - mely események gyakran kerülnek megrendezésre a szálloda közvetlen közelében.
4.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12297 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Danubius Hotel Arena

Mercure Budapest Buda Szálloda Szerettettel várja minden kedves vendégét a négycsillagos Mercure Budapest Buda Hotel, gyönyörű kilátással a Várnegyedre, rövid sétára a belvárostól. Akár üzleti útját, akár pihenését tölti, a szolgáltatások a vendég kényelmét biztosítják, a legvonzóbb áron.
2.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14533 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mercure Budapest Buda Szálloda

Actor Business Hotel Az Actor Business Hotel Budapest belvárosának déli megújuló negyedében, a pesti oldalon, az Üllői út szomszédságában várja vendégeit. A repülőtérről és a városközponttól is könnyen megközelíthető négycsillagos szálloda 54 légkondicionált szobát, remek éttermet, konferenciatermeket, lobby bárt, kávézót és őrzött parkolót kínál vendégeinek.
2.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14533 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Actor Business Hotel

Atlantic Szálló Az Atlantic Hotel a pesti belvárosban található, 2005 szeptemberétől várja vendégeit. A város szívében is kellemes, nyugalmas környezetet biztosít a belső átriumos kialakítás, amely a szálloda belsejébe egész nap természetes fényt tükröz.
2.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13974 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Atlantic Szálló

Star Inn Hotel Budapest Centrum A Star Inn Hotel Budapest Centrum 700 méterre fekszik az Operaháztól, ahonnan akár gyalog is könnyen elérhető a turistalátványosságok jelentős része (Parlament, Szent István Bazilika, Váci utca, Gerbeaud Cukrászda, Lánchíd, a Zsinagóga). A szálloda a város üzleti, bevásárló, kulturális és szórakoztató központjában található, így kiváló mind üzletemberek, mind turisták részére.
1.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14253 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Star Inn Hotel Budapest Centrum

Szőnyi Szálló A Hotel Szőnyi Budapest egyik legszebb kerületében, a zöldövezetéről ismert Zuglóban helyezkedik el. A szálloda 42 szobával várja vendégeit, ezek pótágyakkal együtt akár 90 személyt is fogadni tud egyszerre.
4.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16489 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Szőnyi Szálló

Budapest Szálló A körpanorámás, egyedi stílusban épült Budapest Szálloda gyönyörű panorámát nyújt a fővárosra. A várnegyed szomszédságában helyezkedik el, mindössze pár percnyi távolságra a nyüzsgő belvárostól.
3.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10341 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Budapest Szálló

Opera Garden Hotel Az Opera Garden Hotel & Apartmanok a belvárosban, a Világörökség részét képező Andrássy út közvetlen környezetében található, néhány háztömbre az Operaháztól, néhány percre a legnépszerűbb budapesti turistalátványosságoktól és a Milleniumi Földalatti állomásától.
1.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 24874 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Opera Garden Hotel

Hotel Classic A háromcsillagos Hotel Classic a főváros budai oldalán, a Budai hegyek lábánál, egy csendes utcában helyezkedik el. Vendégeit családias légkörrel, kényelmes szobákkal és apartmanokkal, drinkbárral, szaunával, konferenciatermekkel és színvonalas szolgáltatásokkal várja.
2.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10900 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Classic

Grand Hungária Szálló A Best Western Hungária 4 csillagos központi szálloda Budapesten, könnyen megközelíthető a pályaudvaroktól és a repülőtérről is.
1.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13695 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Grand Hungária Szálló

Adler Apartments Az Adler Apartments új építésű, kétszobás apartmanokat kínál Budapest belvárosában, kényelmes szállást 1-4 fő részére, valamint ingyenes parkolást az apartmanház garázsában.
1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16489 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Adler Apartments

Corinthia Aquincum Hotel A Ramada Plaza Budapest (volt Hotel Corinthia Aquincum) négycsillagos kényelmet, széleskörű konferencia-lehetőségeket, valamint egy csodálatos wellness-központ szolgáltatásait kínálja, összhangot teremtve üzlet és pihenés között.
4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 30463 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Corinthia Aquincum Hotel

City Hotel Budapest A City Hotel Budapest 4 csillagos apartmanszálló Budapest szívében: a belváros bevásárló és üzleti negyedében, a Nagykörút csendes mellékutcájában várja vendégeit.
1.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22079 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: City Hotel Budapest

Hotel Császár A Hotel Császár Budán, a Margit híd lábától 500 méterre, a város központjában fekszik, közel a Duna-parthoz. A szálloda a Komjádi-Császár Uszodával közös épületben helyezkedik el, így a vendégek használhatják annak medencéit.
2.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10900 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Császár

Novotel Congress Szálloda Budapest A négycsillagos Hotel Novotel Congress gyönyörű park közepén, a városközpont és a Budai Vár közelében található. 319 szobával, 15 konferenciateremmel, fedett úszómedencével és szolgáltatások széles választékát kínálja vendégeinek.
2.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19564 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Novotel Congress Szálloda Budapest

Carolina Apartman A 2008-ban épült Carolina apartmanház Buda szívében, a Gellérthegy lábánál található, igényes zöldövezetben. Közvetlen közelében számos nevezetesség (Gellért Fürdő, Várnegyed, Citadella, Feneketlen tó) található, melyek akár gyalog is kényelmesen megközelíthetők.
2.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16769 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Carolina Apartman

Pest Szálló A Hotel Pest igényes, elegáns háromcsillagos szálloda, mely Terézváros egyik legrégibb épületében idézi a 19. század polgári hangulatát.
0.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 26830 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Pest Szálló

Touring Szálló Óbuda történelmi városrészének szomszédságában, a Duna-parttól 300 méterre, kellemes zöldövezetben épült a Hotel Touring. Szállodánk zuhanyzós szobákkal, konferenciatermekkel, étteremmel és kerthelységgel áll vendégeink szolgálatára.
8.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 6149 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Touring Szálló

Hotel Sas Club A Sas Club Hotel Budán, csendes zöldövezetben, a Sashegy és a Farkasréti temető közelében helyezkedik el. A szálloda a nyugalom szigete mely ideális elhelyezést nyújt autóval érkezőknek az M1/M7 autópálya közelsége és a szálloda saját parkolója miatt. A belváros autóval és tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető.
5.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15651 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Sas Club

Hotel Mohácsi Panzió A Mohácsi Panzió a Rózsadomb elején, zöld övezetben, Budapest elegáns részén található. A 11-es busz közvetlenül az épület előtt áll meg, amely a Batthyány téren csatlakozik az M2-es metróvonalhoz. A közelben van a Budai Vár, a Margit-sziget és a Lukács Gyógyfürdő is.
2.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14533 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Mohácsi Panzió

Pilvax Hotel A City Hotel Pilvax kényelmes és elegáns szobákat kínál kedves vendégeinek a főváros szívében, alig 50 méterre a híres Váci utcától, barátságos környezetben, egy csendes kis utcában. A szálloda kíválóan alkalmas városnéző túrák kiindulópontjaként, hiszen szinte minden fontos turistalátványosság rövid sétával elérhető, de ajánljuk üzleti ügyben utazók számára is, hiszen a város legfontosabb üzleti központjai is a közvetlen közelben találhatóak.
0.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13066 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Pilvax Hotel

7Seasons Apartments A 2008 év végén nyitott 7Seasons Apartmanház Budapest belvárosának szívében, a Király utcában kínál színvonalasan berendezett két és három szobás lakásokat valamint biztonságos parkolási lehetőséget, a főváros nevezetességeinek közelében.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 20123 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: 7Seasons Apartments

Hotel Ramada A Ramada Budapest Hotel a főváros pesti oldalán, a belvárosban található; 142 Standard, 25 Superior és 15 Junior Suite szobával áll vendégei rendelkezésére, ezen belül 4 szoba a mozgássérültek elszállásolását teszi lehetővé.
1.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13136 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Ramada

Hotel Regnum Residence Az újonnan épült Hotel Regnum Residence kitűnő tömegközlekedési lehetőséggel Budapest belvárosában, a Budai Várnegyed, a Lánchíd, a Parlament és a Margitsziget közelében helyezkedik el. A minimalizmus stílusát követő szálloda ideális azoknak az üzleti vagy szabadidős céllal utazóknak, akik városi kényelmet, hangulatos és modern környezetet keresnek.
2.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 27669 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Regnum Residence

Hotel Holiday Beach A Holiday Beach Hotel Budapest egyik legszebb részén, a zöldövezetben elhelyezkedő Római parton várja kedves vendégeit, akik közel akarnak lenni a főváros nevezetességeihez, de mégis nyugodt, csendes környezetre vágynak.
8.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22079 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Holiday Beach

Mediterrán Szálló Napsütéses, barátságos hangulatot lop a főváros forgatagába az újonnan épült Hotel Mediterrán.
2.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13415 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mediterrán Szálló

Gold Buda Szálló A történelmi Várnegyed közvetlen szomszédságában, a Gellért-hegy oldalában helyezkedik el a Hotel Gold Buda múlt század elejét idéző, mégis modern épülete. Vendégeinek a budai oldal látványosságai mellett a pesti belváros jó megközelíthetőségét, családias légkört, barátságos fogadtatást, otthonos környezetet, igény szerint ingyenes wireless Internet kapcsolatot, parkolót, az étteremben és különtermeiben rendezvényszervezési lehetőséget kínál.
1.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16769 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Gold Buda Szálló

Boscolo Hotel New York Palace A Boscolo Hotel New York Palace Budapest szívében található, és elegáns légkörrel, színvonalas szolgáltatásokkal, kényelmes szobákkal, remek olasz étteremmel és egyedi fürdőrészleggel várja vendégeit.
1.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 45991 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Boscolo Hotel New York Palace

Soho Boutique Hotel A Soho Hotel Budapest szívében, a színes és nyüzsgő város közepén, a Keleti és a Nyugati Pályaudvar között, történelmi helyszínek közelében található. A minden igényt kielégítő hotel kiváló lehetőséget nyújt a stílus és az elegancia kedvelőinek, valamint azok számára, akiknek fontos, hogy a város lüktető kulturális, szórakoztató és éjszakai életének közelében legyenek.
1.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 17887 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Soho Boutique Hotel

Alfréd Panzió Budapest Budapest belvárosától 10 kilométerre, a csodálatos csillaghegyi zöldövezetben található a barátságos Alfréd Panzió, amelyn tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető; a főváros 3 legszebb strandja valamint a Dunapart néhány perc sétával könnyen elérhető.
8.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13136 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Alfréd Panzió Budapest

Ibis Budapest Aero Szálloda A barátságos, családias hangulatú, háromcsillagos Hotel Ibis Budapest Aero szállodából 15 perc alatt elérheti a történelmi belváros bármely pontját és a Ferihegy Repülőteret is. Az M3 (kék metró) vonalán levő "Határ út" megálló közvetlenül a szálloda előtt található, biztosítva a gyors és egyszerű közlekedést.
6.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10900 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ibis Budapest Aero Szálloda

City Inn Szálló A City Inn nevéhez hűen a város szívében található, és a Ferenc körúti metróállomás közelségének köszönhetően a város távolabbi részeibe is könnyel eljuthatunk. Sok látványosság található azonban egy rövid sétányi távolságra: szórakoztató- és bevásárlónegyedek, sportlétesítmények.
2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19284 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: City Inn Szálló

Business Hotel Jagelló A kitűnő elhelyezkedésű Jagelló Business Hotel a budai üzleti negyedben található, az M1-es és M7-es autópályák közelében, a BAH csomópontnál, a Budapest World Trade Center és a MOM Park közelében, kedvező tömegközlekedési lehetőségeket és nyugodt környezetet kínálva vendégeinek.
3.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13974 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Business Hotel Jagelló

Tulip Inn Szálló A Budapest Ferihegyi Repülőteret és a belvárost összekötő Üllői út mentén található a Tulip Inn Millennium, ebből adódóan a városközpont 5 perc alatt megközelíthető akár autóval, akár tömegközlekedéssel (3-as metró).
3.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11179 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Tulip Inn Szálló

Papillon Szálló Budapest legszebb részén, a Rózsadombon található Hotel Papillon 30 szobával és kerthelyiséggel várja vendégeit. Budapest legszebb részén csendes, nyugodt környezetben található szálloda közel van a városközpontba vezető tömegközlekedési eszközökhöz, és gyalogosan mindössze 30 percre a Budai Vártól.
2.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10900 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Papillon Szálló

Villa Hotel Kristal A Gellérthegy egy csendes utcájában található Villa Hotel Kristal egy szépen renovált épület, amely 1997 óta működik szállodaként. A hely mind tömegközlekedéssel, mind gépjárművel jól megközelíthető, és légkondicionált szobákkal, reggelizőteremmel és drinkbárral, gondozott kerttel, valamint biztonságos parkolási lehetőséggel várja vendégeit.
2.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12577 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Villa Hotel Kristal

Walzer Hotel A Walzer Hotel Budapest budai oldalán, zöld környezetben, a Németvölgyi úton várja vendégeit, teljesen felújított belső térrel, szaunával, kondicionáló teremmel és masszázs részleggel, étteremmel és konferencia rendezési lehetőséggel.
4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11179 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Walzer Hotel

Happy Szálló A háromcsillagos Hotel Happy a Budapesti Vásárközpont szomszédságában várja kedves vendégeit 2003 óta. A szálloda a belvárosból nagyon könnyen megközelíthető akár autó akár tömegközlekedési eszközök segítségével.
5.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Happy Szálló

City Hotel Star A felújított Star City Hotel a város szívétől 10 percnyire található, Budapest nevezetességeinek és látványosságainak közvetlen közelében, a Keleti Pályaudvartól nem messze. A háromcsillagos szálloda a központi fekvés mellett kényelmes szobákat és apartmanokat, ingyenes WiFi Internet csatlakozást, valamint 50 fő részére alkalmas konferenciatermet kínál.
2.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14533 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: City Hotel Star

Mercure Budapest Metropol Szálloda A háromcsillagos-superior besorolású Mercure Budapest Metropol, 130 szobával (118 Standard és 12 Privilege), a főváros pesti oldalán, félúton a Duna és a Keleti Pályaudvar között várja kedves vendégeit. Kiváló uticél üzletembereknek és turistáknak egyaránt.
1.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16489 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mercure Budapest Metropol Szálloda

Hotel Fortuna Boat A pesti rakpart központi részén lehorgonyzott, a Margit sziget felé szép kilátást nyújtó Fortuna Hajó-Szálló 2000-ben nyitotta meg kapuit.
2.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10061 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Fortuna Boat

Meridien Szálló A főváros szívében, a történelmi Erzsébet Tér mellett kínál nyugodt környezetet és luxus körülményeket vendégeinek a Hotel Le Meridien.
0.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 39245 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Meridien Szálló

NH Budapest Hotel NH Budapest a Vígszínház történelmi épülete mögött található, nem messze a Nyugati Pályaudvartól és a város számos nevezetes látnivalójától. A Duna-part mindössze 500 méterre található a négycsillagos szállodától, és a Margit hídon továbbsétálva könnyedén elérhető a Margit-sziget, a sportolni és kikapcsolódni vágyók paradicsoma.
1.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13583 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: NH Budapest Hotel

Hotel Griff A Hunguest Hotel Griff Budapest budai oldalán, kellemes környezettel, igényesen berendezett szobákkal, konferenciaközponttal és zárt parkolóval várja vendégeit. A szálloda a Kelenföldi Pályaudvartól és az M1/M7-es autópályától néhány percre helyezkedik el, a főváros központja és a Várnegyed tömegközlekedési eszközökkel is 15 perc alatt elérhető.
3.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16769 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Griff

Cosmo Fashion Hotel A Cosmo Fashion Hotel 2010 májusától várja vendégeit Budapest szívében, a híres Váci utcában. A vadonatúj négycsillagos szálloda 36 kényelmesen berendezett szobájával üzleti és szabadidős céllal érkező vendégek számára is ideális választás lehet.
0.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 23197 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Cosmo Fashion Hotel

Szent Görgy Fogadó A St. George Residence elegáns apartman szálloda, műemlékvédelmi épületben, 21. századi technikával felszerelve a Budai Várban. Étteremmel, belső kerttel, konferencia- és rendezvénytermekkel várja vendégeit.
2.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 36053 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Szent Görgy Fogadó

Novotel Danube Hotel A négycsillagos Novotel Budapest Danube Közép-Európa egyik leggyönyörűbb épületének, a magyar Parlamentnek látványával várja vendégeit - a város budai oldalán található, a Dunaparton.
1.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22638 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Novotel Danube Hotel

Európa Szálló Budapest zöldövezetében a Budai hegyek lábánál, gyönyörű környezetben található az Europa Hotels Congress Center - Superior. A városközpont 10 perc alatt, az M1-es autópálya 15 perc alatt közelíthető meg.
7.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Európa Szálló

Lánchíd 19 Hotel A Lánchíd 19 Hotel a közelében elhelyezkedő híres hídról kapta nevét - vendégei élvezhetik a budai Várnegyed és számos belvárosi turistalátványosság közelségét, a gyönyörű kilátással rendelkező szobákat, az egyedi kialakítású belső tereket, a kiváló éttermet és bárt, valamit a jól felszerelt konferenciatermeket.
1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 20961 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Lánchíd 19 Hotel

Hotel Centrál Basilica A Hotel Central Basilica, Budapest szívében, a Szent István Bazillika lábánál, műemléki környezetben, csendes sétálóövezetben várja mindazon városnéző és üzleti utazókat, akik a belvárosból, kitűnő közlekedéssel szeretnék Budapestet megismerni.
0.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22358 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Centrál Basilica

Club Guestrooms A Club Guestrooms a Váci utcától néhány lépésre, a belvárosban található - innen könnyen elérhetők a fontos turistalátványosságok, üzletek, vendéglők, és, a nagyon jó közlekedésnek köszönhetően, a város bármelyik távoli pontja. A szobák mindegyike rendelkezik ingyenes Wifi Internetkapcsolattal és kábel-TV-vel, ezen kívül a vendégek rendelkezésére áll egy közös helyiség (számítógépszoba és teljesen felszerelt konyha). A szobák mindegyike rendelkezik saját külön fürdőszobával, ezek bejárata a közös helyiségből nyílik.
0.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11179 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Club Guestrooms

Platánus Szálló A főváros pesti részén, a Népliget hatalmas parkja mellett található a Hotel Platanus, mely barátságos létkörrel várja vendégeit. A repülőtérről és a belvárosból is jól megközelíthető, akár tömegközlekedési eszközökkel is (M3-as metró Népliget megálló, 1-es villamos).
4.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Platánus Szálló

Hilton Budapest A Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő különleges építészeti kialakítású Hilton Budapest szobáiból és tereiből lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunára, a kecses hidakra, a Margitszigetre, a Parlamentre, a pesti belváros impozáns épületeire és a budai hegyekre.
2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 36277 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hilton Budapest

Hotel Belvedere A Hotel Belvedere Budapesten a Moszkva tér közelében található, ahonnan a főváros üzleti és turisztikai célpontjai könnyen elérhetőek autóval vagy tömegközlekedési eszközzel. A legfelső szinten lévő wellness centerből csodálatos panoráma tárul a vendégek elé. A négycsillagos szálloda a XXI. század elvárásainak megfelelő szolgáltatásai az üzletembereken kívül a családdal érkezők kényelmét is kiszolgálják.

A szálloda minden szobája nemdohányzó.


3.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13974 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Belvedere

Hotel Bristol A főváros üzleti negyedében és egyben számos látnivaló közvetlen szomszédságában helyezkedik el az egyik legújabb négycsillagos budapesti szálloda, a Boutique Hotel Bristol. A patinás hotel Budapest egyik központi sugárútja (Rákóczi út) mellett, a Keleti Pályaudvar impozáns épületének közelében található.
2.1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22358 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Bristol

Mercure Budapest Museum Hotel A Mercure Budapest Museum Budapest üzleti és bevásárlónegyedében helyezkedik el, a Nemzeti Múzeum mögött, ahonnan a város kulturális-turisztikai látványosságai könnyen elérhetőek. A tömegközlekedés a közelben kiváló, de a főbb nevezetességek (Nemzeti Múzeum, Zsinagóga, Váci utca, Duna Korzó) sétálva is könnyen megközelíthetőek.
0.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 18166 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mercure Budapest Museum Hotel

Central Hotel 21 Budapest központjában, a pesti oldal szívében várja vendégeit az újonnan nyílt Central Hotel 21. Tizenhét kényelmes szobája, a éjjel-nappal nyitva tartó recepciós szolgálata, valamint rendkívül jó elhelyezkedése, turisták, családok és üzleti ügyben utazók számára is ideális elhelyezést nyújt.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 13695 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Central Hotel 21

Ibis Budapest Centrum Hotel A Hotel Ibis Budapest Centrum Pest belvárosában található a híres Ráday utcában, a Nemzeti Múzeum szomszédságában, a Kálvin térnél. A Váci utca, a város üzleti és kulturális központja gyalogosan mindössze 5 perc sétát jelent, így ez ideális helyszín turisták és üzletemberek számára egyaránt.
0.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12856 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ibis Budapest Centrum Hotel

Ibis Emke City Centre Hotel A Hotel Ibis Budapest City (korábbi nevén Ibis Budapest Emke) a városközpontban található háromcsillagos szálloda; a közeli Blaha Lujza tértől jól megközelíthető az üzleti- és a bevásárló negyed, ezért a szálló tökéletes otthont nyújt üzletembereknek és turistáknak egyaránt.
1.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15830 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ibis Emke City Centre Hotel

Radisson Blu Béke Szálló Budapest belvárosában, a Nagykörúton található a négycsillagos Radisson Blu Béke Hotel, mely konferencia szálloda is egyben. Központi fekvéséből adódóan rövid sétával elérhető az Állami Operaház, a Zeneakadémia, a Parlament és számos színház, de nincs messze a Szent István Bazilika, az üzleti negyed, a bank negyed, a Hősök tere vagy a Margitsziget sem.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 17755 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Radisson Blu Béke Szálló

Ibis Szálloda Budapest Váci Út Budapest pesti oldalán, a Nyugati Pályaudvar közelében található az Ibis Budapest Váci Út Hotel, a Váci út és a Dózsa György út sarkán, a 3-as Metró Dózsa György úti megállójánál; metróval a városközpont pár perc alatt elérhető.
2.9 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11738 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ibis Szálloda Budapest Váci Út

Carlton Szálló A Lánchíd közvetlen közelében, a Halászbástya tövében található az egyedi fekvésű Carlton Szálloda. Központi, mégis csendes helyen, családias hangulattal és modern felszereltséggel várja vendégeit - üzletembereket és turistákat egyaránt.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 20961 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Carlton Szálló

Hotel Fabius Panzió Újonnan nyílt családias budai panziónk várja Önt szeretettel az év bármely napján. Kellemes, könnyen megközelíthető zöldövezeti környezetben található, közel a Moszkva téri metrómegállóhoz (M2) és a történelmi várnegyedhez.
4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 8105 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Fabius Panzió

Alta Moda Fashion Hotel Alta Moda Fashion Hotel, a négycsillagos superior kategóriájú szálloda a budapesti belváros szívében található, a legfontosabb turisztikai látnivalók és az üzleti negyed szomszédságában. A szálloda 114 nagyméretű, egyedi, letisztult eleganciájú, legmodernebb technikai felszereltséggel rendelkező szobával várja vendégeit.
0.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 25712 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Alta Moda Fashion Hotel

Mercure Budapest Duna Szálloda A háromcsillagos Hotel Mercure Duna Budapest központjában, a Petőfi híd pesti hídfőjénél az üzleti és történelmi negyed közelében helyezkedik el, csodálatos kilátással a Dunára és a Gellért-hegyre.
1.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 11459 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mercure Budapest Duna Szálloda

Hotel Ambra A belváros szívében a frissen felújított négycsillagos, butik jellegű Hotel Ambra modern, kényelmesen berendezett, légkondicionált szobáival várja kedves vendégeit. Szobáinkban minibár, Internet hozzáférés található, és bőséges büféreggelit biztosítunk vendégeink részére.
1 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22638 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Ambra

Amadeus Szálló Zugló kertvárosában, csendes környezetben, azonban közel a vásárközponthoz és a Budapest Sportcsarnokhoz - a főváros egyik legszebb kerületében helyezkedik el a Hotel Amadeus. Autóval és tömegközlekedéssel is nagyon jól megközelíthető.
7.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 12856 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Amadeus Szálló

Hotel Victoria A Hotel Victoria Budapest történelmi belvárosának a szívében fekszik, a budai oldalon közvetlenül a Duna partján. Mivel az épületben széles panoráma ablakok vannak, minden szobából fantasztikus kilátás nyílik a városra. A szálloda igazán vonzó helyen van, közvetlenül a Budai Vár szomszédságában, 10 perc sétányira a Mátyás templomtól és 5 percre a Lánchídtól; a műemlékek, a főbb látnivalók, a művészeti, bevásárló negyedek és a sétálóutcák, Budapest üzleti és pénzügyi része is mind könnyen elérhető akár gyalogosan is.
1.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 29904 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Victoria

Mamaison Hotel Andrássy Az Andrássy úton található Mamaison Hotel Andrassy a főváros legelőkelőbb üzleti negyedében, a nagykövetségek tőszpmszédságában kínál elegáns és kényelmes szálláslehetőséget turisták és üzletemberek számára egyaránt.
2.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 26715 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Mamaison Hotel Andrássy

Residence Izabella Apartment Hotel A négycsillagos Mamaison Residence Izabella Budapest elegáns és kellemes környezetben csendes és tágas lakásoknak ad otthont , amelyek egy luxusszálloda szolgéltatásait és szórakozási lehetőségeit nyújtják. A szálloda szívesen fogadja a pár naptól akár több hónapig Budapesten megszállni kívánó üzletembereket és utazókat. A szállodavezetők, akik maguk is az épületben laknak, saját családjukként kezelik a vendégeket.
1.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 33479 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Residence Izabella Apartment Hotel

Ibis Budapest Heroes Square A háromcsillagos, 139 légkondicionált szobával rendelkező Ibis Budapest Heroes Square (egykori Hotel Liget) kiváló szálláslehet?séget kínál Budapest zöld szívében, a Városligetben, 10 percre a belvárostól, turisztikai látványosságok közvetlen közelében.
2.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 18172 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ibis Budapest Heroes Square

Baross City Hotel A Hotel Baross, Budapest központi részén helyezkedik el, közvetlenül a Keleti Pályaudvar mellett; a szállodának egy szépen felújított régi épület ad otthont, amely tökéletes kiindulópont városnézésekhez vagy szórakozáshoz, mivel minden fontos turistalátványosság és üzlet, vendéglő, bár nagyon könnyen elérhető innen.
2.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14812 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Baross City Hotel

Parlament Szálló A teljesen felújított Hotel Parlament Budapest szívében elhelyezkedő négycsillagos szálloda amely kénylemes, új szobákkal és elegáns környezettel várja vendégeit.
1.2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22079 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Parlament Szálló

Dominik Pension A Dominik Panzió a belvárostól 20 percre, a Városliget és a Stadionok szomszédságában található csendes, nyugodt szálláshely. A panzió szobáihoz közös fürdőszobák tartoznak, melyek a folyosóról nyilnak - egy emeleten három fürdőszoba van.
3.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 6708 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Dominik Pension

Best Western Hotel Art A Best Western Hotel Art Budapest belvárosának szívében, a Kálvin tér és a pesti Duna-part között egy csendes utcában várja vendégeit. Történelmi falai között 32 modern, minden lehetséges kényelemmel ellátott légkondicionált szobát, 30 fő fogadására alkalmas konferenciatermet, szaunát és fitnesstermet, valamint hagyományos magyar ételeket felszolgáló éttermet kínál.
0.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 22079 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Best Western Hotel Art

Molnár Panzió Budapest egyik legszebb, nyugodt, zöldövezeti, panorámás részén, a Széchenyi-hegyen helyezkedik el a Hotel Molnár két szomszédos épülete. városközpont, annak kereskedelmi és üzleti negyedeivel.
5.4 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 16489 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Molnár Panzió

Buda Hill Residences A Buda Hill Residences Budapest előkelő lakónegyedében helyezkedik el, nagykövetségek szomszédságában, a budai oldalon. A közeli Moszkva téren a metró és a villamosvonalak rendkívül jó összeköttetést biztosítanak a főváros más részeivel.
2.5 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 19284 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Buda Hill Residences

Ventura Szálló A Hotel Ventura a budai oldalon, a városközpont közelében, kellemes környezettel, zuhanyzós szobákkal, étteremmel, kerthelységgel és konferenciatermekkel várja vendégeit: túristákat és üzletembereket egyaránt.
3.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Ventura Szálló

Hotel Marmara A főváros szívében található Hotel Marmara a Kelet varázslatos világába csábítja vendégeit. A szállodától a Nyugati Pályaudvar, Parlament épülete, a Dunapart és a Margitsziget, és ennek a városrésznek a látványosságai akár gyalogosan is pár perc alatt megközelíthetőek.
1.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 24874 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Marmara

Budai Hotel A Budai Hotel Buda zöldövezetében fekszik, mindössze 5 kilométerre Budapest központjától, és az Erzsébet-hídon keresztül busszal közelíthető meg. A családias hangulatú szálloda étterméből és nagy teraszáról varázslatos kilátás nyílik a városra.
5.6 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 10620 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Budai Hotel

Adina Apartmanszálló A West-End Bevásárlóközpont és a Duna-part között, Budapest egyik leggyorsabban fejlődő kerületében található a Hotel Adina Apartment, mely autóval vagy tömegközlekedéssel is jól megközelíthető.
2.3 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 30743 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Adina Apartmanszálló

Hotel Metro A Hotel Metro Budapest belvárosában található, a Nyugati Pályaudvar és a Westend City Center üzletközpont közvetlen szomszédságában. A felújított háromcsillagos szálloda 16 nemdohányzó szobával, étteremmel és bárral, kellemes környezettel várja vendégeit.
1.7 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 15092 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Hotel Metro

Evergreen Bed & Breakfast Az Evergreen Bed & Breakfast családias hangulatot árasztó vendégszobákat kínál a belváros szívében, egy hagyományos pesti bérház első emeletén. A magas színvonalú berendezés és felszerelés felveszi a versenyt a drágább árfekvésű szállodákkal.
1.8 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 14812 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Evergreen Bed & Breakfast

Mercure Budapest Nemzeti Szálloda Az elegáns McGallery Mercure Budapest Nemzeti Hotel központi fekvésének és meghitt, századfordulós hangulatának köszönhetően üzleti utazók és turisták számára is ideális helyszín. Az üzleti negyed, illetve a város látnivalói könnyen és gyorsan elérhetők, akár tömegközlekedési eszközökkel is.
1.5 km távolságra a központtól.



További részletek a szállodáról: Mercure Budapest Nemzeti Szálloda

Centrál Dominik Panzió A Centrál Dominik Panzió a belvárosban, a Kodály Körönd metrómegállótól 50 méterre, 2006-ban nyilt első osztályú szálláshely. A csendes, nyugodt, központi fekvésű panzió könnyen felveszi a versenyt kényelem terén a legjobb szállodákkal, nyugalom terén a falusi fogadókkal. Félúton a Váci utca és a Hősök tere között kevés jobb elhelyezkedésű szállást talál az, aki egy lazításra alkalmas helyen, de mindenhez közel akar lakni.
2 km távolságra a központtól.


Kétágyas szobák éjszakánként 9223 Ft-tól!


További részletek a szállodáról: Centrál Dominik Panzió

City Hostel Pest A City Hostel Pest Budapest centrumában helyezkedik el, pontosabban a közkedvelt Ráday utcában, mely a budapesti éjszakai élet színes foltja kávéházaival, bárjaival és számos éttermével. Az közlekedési adottságok kitűnőek: a 4-6-os-, a 2-es villamos és a metró is pár percnyire található a szálló épületétől.
1.3 km távolságra a központtól.



További részletek a szállodáról: City Hostel Pest